Időtlenül

2007 február 12. | Szerző: Picúrka |

 

Na akkor ma kicsit bocsánatos kéréses a szituáció. Hétfőn új melóba kezdtem. Nem volt időm semmire. Volt, hogy megfésülködni se tudtam egész nap! Fontos és nívós melóm van. Recepsiós vagyok! Eszeveszett postákat, futárokat, telefonokat, faxokat intézek!:) Hát ez a sorsom. Jó a pénz, a meló meg nem észjáték, hanem futkározós. Egy pár hónapra jó lesz, aztán majd meglátjuk.

Érdekes az élet. Elvárják, hogy éljek, de hogy a francba, mikor napi két-három szabad órám van! Az is úgy, hogy gondolkodni erőm sincs, mert a lábaim már nem visznek! Nos akkor hogy is van ez? Miért is melózunk? Pénzért? Leszarom, jobb ha nincs, mert akkor nincs vele gond, és nem lesz tőle büdös a kezem! Akkor presztizsért? Azt szintén leszarom, mert úgy érzem jó vagyok, ahogy vagyok. Nem akarok főnök lenni, nem akarok irányítani, mert tudom, hogy ahhoz sokkal empatikusabb, emberszeretőbb vagyok, mintsem másoknak ostoba feladatokat adjak és ellenőrizzek. Akkor miért is?

És akkor ide kapcsolom a pasi témát, hogy legyen valami érdekesség is a mai bejegyzésembe! Kedd óta nálam lakik. Jól érzem magam vele. Tervezgetünk, éldegélünk. Megbeszéltük, hogy ha májusba meg lesz a vizsgája és megkapja az álommelót, (ami nem is annyira álom, inkább valóság) akkor beköltözünk egy közös albérletbe Pestre. És akkor egyikünknek se kell vonatozni, és a többi pozitív dolog…
Megpróbáljuk. Meglátjuk mi lesz belőle. Ő vadul szerelmes, úgy igazán, fellegesen, rózsaszínbe! Én meg egyenlőre halványan bár, de azért már kezdek belejönni a dologba. Azt hittem már nem lesz ilyen. És tessék. Félreraktam a félelmem, és itt van. És nincs kiskapu. Egy sem – egy fél sem!!! Jó vagyok mi?:)

És akkor még pár szó a barátaimról, a barátaimnak (persze azoknak akik tudnak a blogról)!
Nagyon hiányoztok! Sajnálom, hogy olykor kimaradok az életetekből! Igyekszem, minél több időt szakítani rátok, mert nagyon szeretlek benneteket!!!

„Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni. Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk.”
Shirley Conran – Csipkedísz