Gonosznak lenni

2007 február 21. | Szerző: Picúrka |

Nos akkor.
Rég volt, igaz se volt, hogy volt egyszer egy olyan életem amikor 10-12 órákat aludtam, reggel (11 körül) egy órás kávé (habos-tejes) mellett, hulla nyugodtsággal szívtam el egy-két cigit és délután kegyeskedtem pár órát dolgozni, mint babysitter.
Hm… de jó is volt!
Most nem ez van.
Reggel 7 előtt kelek, este 7-re érek haza, napközben pedig elviselem, hogy a hátam mögött fúrnak a gonoszok. A szemembe meg csak vigyorog és kérdezi, hogy mi van a mai postával? Semmi, mi lenne, hozta a postás bácsi, aztán én jól kiválogattam és oda adtam annak akinek jött. Nem neked, mert a rusnya fejed még csak egy fél másodpercre se bírom látni, nemhogy még a kezedbe is adjak valamit. Esetleg egy tekercs wc-papírt, hogy tekerd a fejedre és húzz haza. Ennyi.
Nem értem az embereket, de ezt már mondtam párszor. Azt hiszem rossz családa születtem. Nem tanultam meg milyen gonosznak lenni, milyen direkt bosszantani másokat, milyen másnak rosszat akarni, sőt keresztbe tenni neki.
És ezen szerintem már nem is tudok változtatni. Nem fényezem magam, egyszerűen értetlenül állok a körülöttem történő események sorozata előtt. Mert nem hiszem, (bár eddig ezt vallottam) hogy mindenki azt kapja amit megérdemel, és hogy minden amit teszünk egyszer visszaszáll majd ránk. Már nagyon nem hiszem!
Bár tehetném…

“Csak a robbanást hallom, másra süket vagyok

Nem érdekel mit beszélnek a hátam mögött a nagyok.

Én is nagy vagyok már, születtem ’83,

Hogy mi folyik a világban felfogtam, mindent látok.

Ha lefekszem a porba körülöttem nem nyílnak virágok,

Két választás van: meghalok vagy megtalálnak a barátok…” Hősök – Hiszem, hogy…